The RockBand Új Unplugged CD-je
Káplán György 2006.06.08. 14:02
Bizony nehéz vállalkozás egy RockBand rajongónak elfogultság nélküli lemezkritikát írni. Meg sem próbálom, ezért inkább a véleményemet írom le, de viszont az is igaz, ha egy olyasvalaki hallgat bele a lemezbe, aki már sok-sok koncerten ott volt, ismeri a zenészeket, szinte minden eddigi „rezdülésüket” sokkal megfoghatóbb képet lát maga előtt mint más - amikor meghallgatja ezt az új lemezt -.
Sokan vagyunk így mi RB rajongók, ott voltunk a „sátorban”, megvettük elsők között a - the RockBand Unplugged- CD-jét. Én most a „first impression” az első benyomásokról ejtenék néhány sort:
A Lövöház utcai - JAM PUB-os akusztikus koncertekből már lehetett sejteni, hogy milyen lesz ez az album, de a Zefi alaposan bekevert azzal, hogy a vonós lányokat bevonva áthangszerelte az anyagot és új köntösbe formázta a régi-új dalokat. A hangszerelés ugye az, amikor minden hangszer megkapja a maga szerepét, formáját, ritmusát és dinamikáját a dalban. És erre mintegy borítás végül rájön az énekhang. És amikor megszólal, akkor ér bennünket az összhatás - és ez olyan jól sikerült hogy a dalok egyenesen az ember szívében szólalnak meg. A vonósok hatására az Ír népzene hangulatában, de mégis …egyenesen Spanyolországba repülünk az akusztikus gitárok megszólalása hallatán. Érezzük a Rock lüktetését is, de szelíden simogatóan. A Zefi és a Bajnok énekhangja pedig teljes összhangban van az elénk varázsolt vadonatúj zenevilággal! Énekük nem érdesen, hanem erőteljesen - de mégse agresszíven – mint egy megtalált ösvény vezet végig minket a dallamok erdejében. A lemez egyértelműen művészi, tehát a Kommersz világban semmiképpen nem lehet majd sikerekre számítani. Aggódtam is, lesz-e esetleg legalább egy olyan szám amit slágerként lehetne dúdolgatni a szélesebb rétegeknek. Egy ilyet találtam: a Bajnok énekével a „ Buta Pillangó-t”. Ez könnyed dallamos, slágernek is felfogható. Akkor a dalokról néhány szó:
1. Legalább hosszan ég - Érzésben ugyanaz, mint a „rendes” koncerteken, de az akusztikus gitár és a vonósok játékának varázsa egy filmzene balladai hangulatát eleveníti meg. Szinte látom magam előtt a szereplőket az alkonyban a tűz körül.
2. Ha szeretnél ma még - Elgondolkodtató tartalom, nagy ívű ének és dallamvezetés sok könnyeket csal majd azok szemébe, akik magukat fedezik fel ebben a dalban. A szóló részek pedig még jobban kiemelik a mondanivalót.
3. Őszintén akarok élni - Bemutató szám volt. Koncerteken is hallottuk már. Őszintén „hozza át” a Piramis eredeti hangulatát és mondanivalóját. Zefi csodálatosan énekel, szó szerint valamilyen megmagyarázhatatlan csodát érzünk a dalban.
4. Valakire gondoltam - Hát, ..Olyan érzés hallgatni, mint amikor egy Ferrarival egy esős városon áthajtunk 60 km/h sebességgel. Lefojtva az eredeti lüktetés, de ott van mögöttünk a magabiztosságot adó dallamerő. Az akusztikus rövid betétszóló ragyogó.
5. Intro RB - Ezt nem tudom hova tenni: Olyan a hangulat, mint amikor Banderas szúrós tekintetével belép egy Pamplonai kocsmába és várjuk mi lesz. Gondolom, / és érzem mert, láttam / a Peta „Kertész Kutyája” hatással volt rá.
6. Szárnyakon szédülő - Na ebben ott a vadnyugati romantika íze is. Zseniális a harmonika alátét. A dal eredetileg is belemar az emberbe, de így szinte átfúrja a lelket a hangulat. El kell gondolkodni magunkról, …. Nincs mese !
7. Születtem, szerettem - A „HIMNUSZ” – A zseniális szöveget jobban be tudjuk fogadni ebben az akusztikus változatban. De a Peta szerzemény elragadó zenei dinamikája , a dallam ívelése ugyanúgy érvényesül itt is mint a koncerteken. A szám maga hihetetlenül egyedi hangvételű, na és a Hammond betét fantasztikus.
8. Becsület - Na itt vagyok bajban. Meg kell még párszor hallgatni – lehet - A dal eredetileg nagyon agresszív és kemény mondanivalójú, viszont itt nagyon befékez neki a vonós hangzás, magyarul: Táncdalfesztiválos lesz . Amit a koncerteken a két szólógitár akkordjai dübörögnek azt a hegedűs lányok ?!… A Hammond betétek viszont beleillenek a képbe és újra átlendítenek a képzavaron. A Zefi szenzációsan énekel itt is.
9. Buta pillangó - A lemez slágere. Összhatásában könnyed, dúdolható ragyogóan sikerült. Bajnok vidám, humoros hangulatot ad az énekével.
10. Rocktóber - Itt például ugyanaz a szituáció mint a „Becsület” esetében. Mégis ez úgy tudott átváltozni, hogy az akusztikus hangzás ellenére is megőrzi a feszességét. Ami pedig a szólót illeti : Egy Spanyol kalandfilm üldözéses hangulatát csempészi ide. Szinte repül velünk a dal. A régi „mobilosok” most identitászavarban lesznek…az biztos.
11. A tegnap itthagyott – Izgalmas, gyönyörű, tiszta érzések. Zseniális szöveg itt is ! Ars poetikában magamra ismertem, ( gondolom sok régi „harcostárs” is ) a hideg ráz …A RockBand legszebb száma.
12-13. A honfoglalást számos változatban hallottuk már. Az biztos ez a szvit egy Rocktörténeti mérföldkő. A mostani előadásban is nagyon tetszett a Prológ nyugodsága, tagoltsága, meseszerűsége. Érdekes hogy eddig csak a Tunyó hangszínében hallgattam, a Zefi-féle interpretációban finomabban szólal meg a mondanivaló, sokkal színpadosabb hangulatot teremtve. Na itt végre hallani hogy van basszusgitár, és itt is egy Spanyolos lendület ragadja el a dal végét némi disszonanciát ébresztve az emberben mert a dal egyértelműen a Magyar Nép hazateremtéséről szól, de hál isten ez csak 1-2 mp.-ig tart mert a dal legvége egyértelműen a szöveg hangulatát kíséri.
Én bizony a „Temple Bar”-t beleválogattam volna, de tudom a sok jó dal közül nehéz választani.
Magas zenei és kidolgozási színvonal, igényesség , új hangzás, sok – sok munka lehet mögötte annyi bizonyos. Bárcsak sok – sok zeneértő emberhez jutna el !! GTATULÁLOK RockBand minden elismerésem Zeffer Andris ! Várjuk a Thália Színházi varázslatot !!
|